csütörtök, október 29

Mosolyszünetek szünetekkel

19:30-kor jelentettük az ELMÜ-nek az áramszünetünket, és másnap 10 órakor kezdtek dolgozni. Igyekeztünk ismerősök segítségét igénybe venni, de a diszpécsereken mindenki fennakadt. Az egyes medencéket különböző időpontokban tudtuk elindítani, és sok vendégünk tudott fürödni a fél napban is. Kihasználtuk a kényszerszünetet arra, hogy nagytakarítást végeztünk a 350 m3-es élménymedencén. 16 órakor kezdtük feltölteni, és - mint ilyen rövid idő alatt még soha - másnap reggel 6 órára már üzemképes volt, az egyebekkel együtt. A vízilabdások is szép létszámban voltak jelen délután. Bár a KÓPÉ-UVSE egy szombat délelőtti programját áttette a V8-ba. Az utóbbi hetek után nem nehezményezhetünk rájuk azért, hogy biztonságban akarják tudni a rendezvényüket. Nálunk most többször előfordul a technika ördöge. Mindenestere az ELMÜ-nél kárigényt jelentünk be. Felmondjuk az energakereskedelmi szerződésünket is velük (a szállítást nem lehet). Igaz, az új szerződést januártól már nyáron megkötöttük más szolgáltatóval, akkor mintegy 2 forinttal jobb áron jövő évre vonatkozóan, és azóta az ELMÜ még árat is emelt. (Éves fogyasztásunk 1 millió kWh körül van, mintegy 32 forint egységáron, aminek körülbelül a kétharmada az energiaár és tartozékai)

Nincsenek megjegyzések: